Címke: szorongás

Alvászavar

40 éves férfi és az a problémám hogy alvászavarral küszködök. Már 20 éve rivotrilt szedek. Mostanában kb. 1- 2 éve éjjelente 1 és 2 óra között felébredek, majd nem tudok visszaaludni. Ezzel párhuzamosan gyomor-bélrendszeri problémáim vannak, a jobb bordaív alatt állandóan tompa nyomást érzek és nyomott, rossz kedvem van. Emellett állandóan gyönge vagyok, de főleg reggel, sőt mindig ég a gyomrom is. Esténként nem tudok elaludni, mert olyan mintha tele ettem volna magam. Mikor beszélek kifáradok a beszédben. 2 éve voltam hasi ultrahangon és a diagnózison az szerepel, hogy az epe vastag falú, apró echodusokkal; a májban pedig van egy pár cm-es cysta. Vérvételem is volt, ami magas AST szintet mutatott (500 felett) és a kreatinin-kineáz is magas volt. Azóta sem tettek semmit sem, majd elmúlik meg nem kell ezzel foglalkozni. A kórházban volt ilyen kilégzéses teszt is, 2 óránként, de mindkét érték a normálnál magasabb volt, ezzel sem csináltak semmit sem. Úgy gondolom hogy a gyomor-bél rendszerrel lehet a hiba, ez már krónikus lehet, de nem tudom mi ez, szerintem azért nem tudok aludni már évek óta. A tünetek szinte megegyeznek a krónikus kimerültség szindrómával... Egyszerűen a szervezetem nem tudja magát kipihenni. Állandó a fáradságérzetem. Kérem adjon valami tanácsot mert ez akadályoz a munkám elvégzésében.